Ezen a napon mutatták be a Himnuszt, amit azóta is milliók énekelnek

Kölcsey 1823-ban fejezte be a költeményét. Ezt követően kiírt egy pályázatot a Himnusz megzenésítésére, amit nem más nyert meg, mint Erkel Ferenc. A közös művük 181 éve ezen a napon hangzott el először közönség előtt!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.07.02.
Módosítva: 2025.07.02.
ez lesz ma Himnusz Kölcsey Ferenc

Ezen a napon mutatták be először a megzenésített Himnuszt

Kölcsey Ferenc a Himnuszt 1823. január 22-én fejezte be. Ezt követően kiírt egy pályázatot „Itt az írás forgassátok, érett ésszel, józanon” – jeligével a megzenésítésére. Ezt a jogot 1844-ben Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által fémjelzett zsűri döntésének értelmében nem más nyerte el, mint Erkel Ferenc zeneszerző és karmester. A nyertes pályaművet pedig először a pesti Nemzeti Színházban mutatták be 1844. július 2-án, vagyis éppen ma 181 éve. Az első nyilvános, szabadtéri előadásra pedig az Óbudai Hajógyárban került sor 1844. augusztus 10-én, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán. A Himnusz 1903 óta Magyarország hivatalos himnusza – olvasható a Wikipédián.

Himnusz
Kölcsey Himnuszának eredeti kézirata / Fotó: Bors/Wikipédia

146 éve született Móricz Zsigmond

Móricz Zsigmond 1879. július 2-án született Tiszacsécsén. Ő volt a XX. századi magyar realista próza kiemelkedő alakja. Országos hírnevet a Nyugatban 1908-ban megjelent Hét krajcár című elbeszélése hozta meg. 1909-ben közzétette első novelláskötetét. 1939-ben megvette a Kelet Népe című lapot, és azt szerkesztette haláláig. Kiváló életművéből is kiemelkedik az Erdély-trilógia, a Légy jó mindhalálig, az Úri muri, a Rokonok és az Árvácska. Művészetével ő lett a magyar kritikai realizmus beteljesítője.

64 éve hunyt el Hemingway

Ernest Miller Hemingway Nobel-díjas amerikai író 64 évvel ezelőtt, 1961. július 2-án lett öngyilkos. Az orvoscsaládból származó író kalandos életet élt. 1918-ban önkéntesként az olasz frontra került, és egészségügyi szolgálatot teljesített. Tudósítóként 1921 és 1927 között Európában dolgozott. A spanyol polgárháborúban harcolt 1936-1937-ben, majd Kínában és Kubában élt. Spanyolországi élményeit 1940-ben az Akiért a harang szól című regényében dolgozta fel, majd megírta Az öreg halász és a tenger című regényét. Ez volt utolsó nagy írói sikere. 1954-ben munkásságát Nobel-díjjal jutalmazták.

Ma van a sportújságírók napja is

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 1994 szeptemberében Párizsban tartott ülésén – magyar javaslatra – július 2-át a sportújságírók napjává nyilvánította, annak emlékére, hogy az AIPS 1924. július 2-án alakult meg. 1995-ben ünnepelték először ezt a napot.

Ma lenne 89 éves Hofi Géza

Hoffmann Géza, vagy ahogy mindenki ismeri, Hofi Géza Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas humorista, színész, énekes 1936. július 2-án született Budapesten. A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és Kiváló Művésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja volt.

Ma sem fogunk fázni

A koponyeg.hu szerint szerdán továbbra is sok napsütésre és strandidőre van kilátás, legfeljebb vékony felhőréteg jelenhet meg az égen. Csapadék nem valószínű. A többnyire keleti szél csak kevés helyen élénkülhet meg. Délutánra a hőmérséklet 32 és 37 fok közé emelkedik.

Lesz némi változás mától a közúti közlekedésben

A BKK tájékoztatása szerint 

  • egyirányúsítás lesz a IX. kerületben a Mester utcában szerda reggel 08:00 és július 13., vasárnap 23:00 óra között.
  • Lezárás lesz a Vörösvári úton a Farkastorki úti villamosátjáróban szerda 06:00–23:00 óra között.
  • Ezek mellett lezárják a K-hidat is július 02., szerda 07:00 és július 04., péntek 20:00 óra között.

Ma érkezik a családi pótlék

Minden hónapban a második munkanapon érkezik meg az előző hónapra járó családi pótlék. A mostani utalást július 2-án, szerdán kapják kézhez a jogosultak.

Indul a Borszerda programsorozat a Nemzeti Galériában

A Magyar Nemzeti Galéria egyik legnépszerűbb programsorozata idén is várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény ismét izgalmas programot kínál júliusban: szerda esténként kiállítások, tárlatvezetések, előadások, élő zene, borkóstoló és csodálatos panoráma várja a művészet rajongóit a budai Várban. A programsorozat ma, azaz július 2-án indul. Ezen az estén a szecessziós plakátkiállítás mellett a 180 éve született Szinyei Merse Pál művészete áll a programok középpontjában. A programsorozatról és a mai programokról itt lehet részletesebben olvasni.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

OSZAR »